A könyv állapota: kötése hiányos (csak az első kötéstábla fatáblája van meg, papírborítás nélkül), a belső tartalom jó állapotban van.

Báróczi Sándor ( 1735-1809) író, műfordító, a magyar irodalmi nyelv egyik újrateremtője, Bessenyei György és Barcsay Ábrahám mellett a testőrírók egyike. Erdélyi kisnemesi hivatalnok család sarja volt, tanulmányait a híres nagyenyedi református kollégiumban végezte, majd a nagyszebeni kancellária szolgálatába állt.
1760-ban Bécsben megalakult a magyar nemesi testőrség, amelynek sorába minden vármegye két nemesifjút küldhetett. A kimeríthetetlen tudásvágyú, ám legendásan csúnya és kistermetű Báróczi ebben hatalmas lehetőséget látott: testőrként eljuthatott volna a birodalom fővárosába, a kultúra és a tudományok központjába. Mai kifejezéssel élve sikeresen lobbizott, s meggyőzte az erdélyi méltóságokat arról, hogy őt delegálják a testőrök sorába. A következő lépcsőfok Mária Terézia királynő férje, I. Ferenc német-római császár volt, akit elbűvölt a latinul, franciául, németül kiválóan beszélő, sziporkázóan okos fiatalember. Így hát bekerült a testőrségbe, 1761-ben kezdte az udvari szolgálatot, s egyre feljebb lépve a ranglétrán 1806-ban ezredesként vonult nyugdíjba.
Nem is tért vissza soha többé Erdélybe, húga javára lemondott örökségéről is, írásait a nagyenyedi kollégiumra hagyta. Bécsben hunyt el 1809. december 24-én.