Részlet:
Csak úgy tódult a nép Bercy felé, a vásárra. Az egész országban nagy híre volt ennek a vásárnak, bár mindig a nyár derekára esett, mikor a forró nap csak úgy égette, tikkasztotta a szegény földet. Százával torlódtak a kocsik az alacsony vámház előtt, mely az országút mentén útját állotta mindazoknak, akiknek kocsijában valami rejtegetni való akadt.
Vén, kiszolgált katonából lett vámhivatalnok és négy finánc éjjel-nappal ott őrizték az országútat Bercy határán és minden közeledő kocsit megállítottak útjában. Keresztül motozták még a lovaknak szánt kis szénát is és ha akadt valami elvámolni való, annak bizony jól megszabták az árát.
A hosszú szekérsor végén valami nevetségesen szánalmas sátorkocsi-féle állott. A kocsi két oldala ugyanis ócska, foltos vászonnal volt bevonva e fölött óriási tető emelkedett színes papírból és rongyokból össze-vissza ragasztva. A kocsit fáradt, sovány csacsi vonszolta idáig. Aki látta, bizony elcsodálkozott azon, hogy az a gyönge állat ki nem adta a páráját azon a hosszú úton, amelyen idáig kellett botorkálni ebben a tikkasztó melegben.